A Jobb Veled a Világ Alapítvány nyílt pályázatán intézményünk elnyerte a Boldog Iskola címet. Az Oklevél ünnepélyes átadására 2019. szeptember 18-án került sor Budapesten a Kongresszusi Központban. Iskolánkat képviselte Dr. Princz Zoltán igazgató, Müllerné Kovács Vanda és Takácsné Paréj Beáta tanárnők.

Öt év óta pályázhatnak óvodák, iskolák, s a nyertesek száma évről-évre nő. A 2019/20-as tanévben több, mint 1300 pályázó jelentkezett, jelezve ezzel azt, hogy egyre nagyobb szükség van a Boldogságórákra. Ez a program olyan pozitív pszichológiai eredményekre épít, amelyek ötletet és módszertani segítséget adnak a boldogságra való képesség fejlesztéséhez nem csak az óvodás és általános iskoláskorú gyerek számára, hanem a középiskolás korosztály számára is. Már több mint 100 000 gyerek részese ennek a módszernek.

Mint újonnan csatlakozó intézmény az Oklevél mellé egy szakmai csomagot is kaptunk ajándékba, rengeteg ötlettel, gyakorlattal, melyeket be tudunk építeni a tanóráinkon.